Dóri: „Imádok tervezni. Szeretem az otthonos közben mégis nagyvonalú tereket. Számomra egy igazi otthon egy jó alaprajzzal kezdődik. Hiszem, hogy egy adott térnek nemcsak esztétikusnak, hanem élhetőnek, funkcionálisan is jól működőnek kell lennie, emellett tükröznie kell a benne lakók egyéniségét, életvitelét. Szeretem a kontrasztokat. És szeretem a harmóniát. Hiszek abban, hogy a minket körülvevő közvetlen környezetünk, az otthonunk tudatos alakításával örömtelibb életet élhetünk.”
Gabi: „Az otthonunk megtervezése, berendezése az egyik legnehezebb feladat, hiszen nemcsak a szemünknek kell megfelelnie, de a mindennapi életvitelünkhöz is passzolni kell. Úgy gondolom, mindenkinek megvan a saját elképzelése, ízlése, amit a megfelelő funkcióval, ésszerű térszervezéssel párosítva kényelmes otthont alakíthatunk.”
Miért dolgozunk együtt?
Hasonló a gondolkodásunk, ugyanakkor más szemszögből szemléljük a dolgokat. Pont ezért egészítjük ki egymást és tudunk jól együttműködni és alkotni.
„Nálam minden tervezés kiindulópontja a jó alaprajz és a megfelelő térszervezés. A Westfalia lakás esetében is azzal kezdtem, hogy megvizsgáltam a különféle elrendezési lehetőségeket: melyek az előnyei, illetve hátrányai a kialakított tereknek, hogyan érvényesülhet legjobban a „megrendelő” igénye. A gyönyörű pályaművek látványtervei mellett izgalmas volt végignézni, hogy a többi pályázó milyen alaprajzi elrendezést választott. Engem a folyamatnak ez a része vonz a leginkább, amíg megszületik a berendezési terv, és minden funkció a helyére kerül.”
„Buzdor Gabriella tervező szerint a dolgozószobának nem csak kényelmesnek és praktikusnak, de esztétikusnak is kell lennie ahhoz, hogy örömünket leljük a munkában. A helyiség központi eleme az LG ergonomikus, állítható talapzatú, bármilyen irányba forgatható Ergo monitora, amely az ultrakönnyű LG gram laptoppal párosítva egész nap garantálja a kényelmes munkavégzést.”
„Egyszerre áraszt nyugalmat és enged teret az álmodozásnak és a kikapcsolódásnak a Hálószoba kategória nyertes tervrajza. Az LG stílusos OLED Gallery televízióját Buzdor Gabriella tervező úgy helyezte el, hogy az ágyból is kényelmesen látható legyen – ebben segítségére volt az is, hogy a készülék szinte minden betekintési szögből tökéletes színeket és torzításmentes képmegjelenítést garantál. A minőségi levegőről az LG elegáns PuriCare légtisztítója gondoskodik.”
„Legyen szó konyháról, tágas nappaliról, vagy egy kreatívan kialakított apró dolgozószobáról, a skandináv stílus nemcsak a bútorokban, de gyakorlatilag minden kiegészítőben, színben, eszközben megjelenik az otthonokban. Az irányzat már a 20. század elején elkezdett terjedni a világon – száz évvel később továbbra is töretlenül hódít. Hogy miben rejlik a sikere? Néhány pontban összefoglalni a skandináv stílust nehéz, a debreceni kötődésű Buzdor Gabriella lakberendező és tervező társa, Szaszovszky-Gruiz Dóra lapunknak azonban megpróbálta összegyűjteni a lényeges elemeket.”
„– Már az előző években is látható volt az elmozdulás a természet, természetesség irányába – hangsúlyozta Buzdor Gabriella. – A Covid érkezésével ez még jobban felerősödött, teret nyert a naturalisztikus irány. A természetes színek (zöld, bézs, fehér, rozsda) telítetlen változatai váltak keresetté a piacon. De ugyanígy a természetes alapanyagokból készült bútorok, lakáskiegészítők (nád, bambusz, tengerifű) is népszerűek. Ezt a letisztult irányt Zen interiornak nevezik, mely a puha színek, természetes fények és tiszta terek harmóniája. Természetesen a skandináv enteriőr szeretete is töretlen, tömegtermelésben ez a leginkább elérhető stílus – emelte ki a szakember, aki az új, biofil design irányzatra is kitért.”